A fekete éjben holdsugár táncol,
Éjfekete hajad szívemhez láncol,
Szememnek homályt ad a fekete fátyol,
Fátyolos szememben Istennek látszol.
Ó, te vak érzés, ostoba szerelem,
Hitegetsz csak, s hiszem, hogy szeretem.
De ő csak áltat, s mégis
Eszemet vesztve, vakon s bután követem.
Mosolyod játékra csábít könnyeden,
Rám nézel, szemed súgja:„jöjj velem”!
Már indulnék, de valami hirtelen megragad,
A fény kihuny, pillantásod megtagad.
S én csak állok, némán, egyedül,
Háborgó tenger a lelkem legbelül.
Fájdalmam mérhetetlen, szívem megszakad,
De nem feledlek, míg a világ világ marad…
Éjfekete hajad szívemhez láncol,
Szememnek homályt ad a fekete fátyol,
Fátyolos szememben Istennek látszol.
Ó, te vak érzés, ostoba szerelem,
Hitegetsz csak, s hiszem, hogy szeretem.
De ő csak áltat, s mégis
Eszemet vesztve, vakon s bután követem.
Mosolyod játékra csábít könnyeden,
Rám nézel, szemed súgja:„jöjj velem”!
Már indulnék, de valami hirtelen megragad,
A fény kihuny, pillantásod megtagad.
S én csak állok, némán, egyedül,
Háborgó tenger a lelkem legbelül.
Fájdalmam mérhetetlen, szívem megszakad,
De nem feledlek, míg a világ világ marad…
