Mért vagy te, ó ember, olyan árva?
Mért nem vagy nyitott a nagyvilágra?
Mért nem látod, hogy éltető sugár arcodra ragyog?
Mért érzed: „Ó, Istenem, egyedül vagyok!”?
Mért fáj a szó, ha szívedbe markol?
Mért kell a kés, ha kínzóan karmol?
Hol az igazság? Ó, merre tűnhetett?
Mért nem vagy fiaddal, aki csak most született?
Mért nem küzdesz, ha így rendelte Urunk?
Mért kell csalnod? Hisz nem ez az utunk!
Mért zárod be oly durván szívedet?
Mért nem kell álom? Mért nem kell szeretet?
Hát ébredj csak fel, nyisd meg lelkedet,
Ne bántsd azt, aki érted született!
Láss tisztán, halld meg árva énekem,
Kiáltás az! Nagyon kellesz énnekem!
Látom ugyan biztosan, merre vigyem sorsomat,
Összeroppant terhe, látva fásult arcokat.
Küzdelmem oly nehéz, az elvárások nagyok,
S félek, mert egyedül, ó én is egyedül vagyok!
Mért... (2007.02.19.)
2007.11.16. 22:58 :: gendalor
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://gendalor.blog.hu/api/trackback/id/tr60231669
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
