2008. május 22. A nap, amelyen egy kis élet a világunkba érkezett. 2008. május 22. A nap, amely örökre megváltoztatta az életemet.
Öt évvel ezelőtt, szintén egy vidám, tavaszi délutánon volt életem egy másik nagy fordulópontja. Az volt az első alkalom, hogy kisbabát tartottam a karomban. Tizenöt éves voltam, ő három hónapos.
Az első pillanatban elvarázsolt az égő szemű, csendesen szemlélődő kicsi lány, mégis jó ideig csak méregettem. Nem tudtam, mit kezdjek vele. Aztán valahogy az ölembe adták… Először megijedtem, féltem, nehogy kárt tegyek benne, de hamarosan minden félelmen eltűnt, amikor létrejött közöttünk a kapcsolat.
Elsöprő volt és elemi erejű. Talán az elsőként feléledő anyai érzés, amit a testedhez simuló gyermek melegsége, illata okoz. Talán még ennél is több… Aztán sajnos csak ritkán láthattam, de éreztem, hogy akkor, abban a pillanatban erős kötelék köttetett.
Éreztem, hogy az élet még rengeteg közös titkot rejt számunkra, hogy a sorsunk valahol összefonódik. Különleges kicsi lány ő, ezt az első perctől tudtam. Nem csak mert okos és mert gyönyörű szép, ennél jóval többről van szó. Azt a karizmát láttam meg benne, amit csak nagyon kevés ember hordoz magában.
Áldott volt, és tudtam, nagy feladatok várnak rá élete során, és hamarosan azt is megértettem, hogy az én sorsom pedig az, hogy vigyázzak rá, segítsem, és megtanítsam neki mindazt, amit én már megtanultam.
A Sors különös játéka során most, öt év múltán kaptam meg a várt megerősítést. A kislánynak ugyanis kisöccse született, és legnagyobb meglepetésemre a szülei engem választottak ki ama nemes feladatra, hogy a keresztanyjaként vigyázzam kicsi életét.
Hatalmas megtiszteltetés ez számomra, és hatalmas felelősség is. Aki ismer, tudja ugyanis, hogy én elég szerencsétlenül jártam a keresztszüleimmel. Gyakorlatilag öt éves korom óta nem nyitottak ajtót rám… Persze a Sors kegyes volt, és később küldött nekem két nagyszerű embert, akiket nagyon szeretek, de a történetem azért megtanított valamire.
Megfogadtam, hogy ha nekem egyszer keresztgyerekem lesz, én úgy fogok tenni, ahogyan azt kell. Mellette leszek, míg élek, szeretni fogom, akár a saját gyerekemet, és igyekszem majd megfelelni a kötelezettségnek, amit vállaltam.
Éppen ezért tudtam, hogy végig kell gondolnom alaposan, mit válaszolok. Bevallom, kétségeim voltak, hogy elég érett vagyok-e már egy ilyen komoly feladathoz, de arra gondoltam, ha a szülei bíznak bennem, és rám merik Őt bízni, akkor én azt a Sors akaratának tekintem, és elfogadom.
Boldogan vállaltam hát, hogy az élete részévé váljak ennek a kisfiúnak, és vele együtt a kislánynak, akivel azon a napon, öt évvel ezelőtt megismertem egy nagy varázslatot. Nem ígérhetem, hogy tökéletes keresztanya leszek, de azt igen, hogy megpróbálom, és hogy szeretni és védelmezni fogom mindkettőjüket, amíg csak élek…
És most… 2008. Szeptember 13. A nap, amikor az ígéretem a család és Isten előtt megpecsételődött. A nap, amikor új szakasz veszi kezdetét a jövőbeni, közös életünkben… Isten hozott közöttünk, kisember!
